Villanatok

Helló!

A szolgáltatás tökéletlensége miatt az alábbi címre költöztem a szebb és jobb élet reményében:-)

villanat.blogger.hu

Grafomániám, ma mátmenetileg szünetel, úgyhogy csak megosztok néhány őszi hangulatképet. Ma készültek Dobogókőn, ahol egyébként örvendetesen sok család volt fent gyerekestől. Bográcsoztak, beszélgettek a felnőttek, a gyerekek pedig őrültködtek. Viszont eléggé egy helyre kontcentrálódott a népesség zajosabb fele, tehát aki csendre és az erdő békéjére vágyott, az sem kapott idegrohamot. Szép, békés, csendes szombati program volt.

Egy tegnapelőtti rádióbeszélgetés és egy tegnap esti otthoni beszélgetés ihlette ezt a bejegyzést. A témát mindkét esetben a három héttel ezelőtti UTE- FTC mérkőzés szolgáltatta. Pontosabban az azon történt atrocitások. Otthon röviden kifejtettem a véleményem, de mivel nagyon távoli az álláspontunk, nem erőltettem a vitát. A párom elfogadja az én véleményemet, ha meg nem is érti:-). Az első esetben azonban csak hallgathattam, amint egy pszichológus, egy sportújságíró és egy témához mit sem értő műsorvezető nő - aki a hivatásos sápítozóként és demagógként végig nyávogta a beszélgetést - osztotta az észt. A pszichológus szintén nő volt, de legalább igyekezett a szurkolók iránti mélységes ellenszenvét és lenézését szakmai köntösbe bújtatni. Elmondása szerint komoly kutatómunkát végzett ebben a témában. Na, ezt erősen kétségbevontam, ugyanis egy teljesen szubjektív véleményt fogalmazott meg és kifejezetten a szélsőségeket hangsúlyozta. A sportújságíró hozta, amit vártam, mondott egy rakás közhelyet és kinyilatkoztatta a hivatalos mlsz (erről a rablóbandáról már fogalmaztam meg véleményt ezen az oldalon) álláspontot. Abban mindhárman egyetértettek, hogy mindenki, aki lelátóra merészkedik, és ott hangosan szurkol, az szélsőséges, garázda és lehetőleg még „fasisztanáci” is. Ezen kívül a pszichonő kifejtette azon véleményét, miszerint ezeknek az embereknek sajnálnivaló, sekélyes az élete és nekik már csak ennyi maradt.

Na, itt telt be igazán a pohár. Én ugyan nem vagyok doktor és nem végeztem széleskörű kutatásokat, csak eltöltöttem nem kevés időt a fent említett és lesajnált SZURKOLÓK között.  Sőt sokáig magamat is a fanatikusok közé sorolhattam. Utaztam velük a CSAPATÉRT vidékre és külföldre, buszon és vonaton. Számomra mára a fontossági sorrend megváltozott, de ma is remegő gyomorral nézem a meccseket, és ha nagyon néha ott vagyok a lelátón, hát ugyan az a szenvedély kap el, mint amikor hétről hétre ordítottam rekedtre magam a foci, a megboldogult kosárlabda, a kézilabda és jégkorong meccseken. Ebben az időben rendszeresen sportoltam, iskolába jártam, majd dolgoztam, normális emberi kapcsolatokat alakítottam ki a lelátón kívül és belül is. Tehát korántsem volt sekélyes az életem. Ennyi elég is rólam, mert nem ez a téma, csak az ilyen pökhendi személyeskedés felháborít. Tudom én írtam korábban, hogy akinek nem inge…, de itt egy nem is kis embercsoportot – csapatszimpátiától függetlenül - próbált megalázni egy senki. Ezek között az emberek között sikeres, boldog családi életet élő, akár több diplomás emberek vannak, akik pénzt, időt és energiát nem sajnálva mennek, esőben, hidegben és kánikulában, mert az imádott KLUB is megy. Eddig általánosan szóltam a szurkolókról, mert szerintem mindenkit megillet az elismerés, aki „mindenhol ott van”, legyen zöld, lila, piros vagy kék a kedvenc színe. Van azonban egy klub, amelynek szurkolójaként, annak fanatikusaival is elfogult vagyok. Hazudnék, ha azt állítanám, nincs köztük szélsőséges viselkedésű vagy antiszociális elem, de ilyenek a futballpályákon kívül is vannak gazdagon. Nem ők a többség és nem feltétlenül ők tolják be a kerítést tehetetlen dühükben. Ne akarok a düh okainak boncolgatásban nagyon messzire visszamenni, de a Ferencváros soha nem volt a hatalom kegyeltje. Elvették a nevét, a 100%-os bajnokság után zsarolással szétszedték a csapatot, de semmivel sem tudták megtörni a szurkolóit. A közelmúlt pedig hasonlóan cifra. Az módszerváltás után egyik tolvaj a másikat követte a vezetőségben, köztük csak az volt a különbség, hogy egyik kevésbé értett egy sportklub vezetéséhez, mint a másik. Az mlsz is ott tett keresztbe, ahol tudott és állhatatosságukat egyszer csak siker koronázta. Az előbb említett vezetőknek köszönhetően anyagilag nehéz helyzetbe került a klub és ezért jogtalanul a másodosztályba száműzték. A jogtalanságot nem én állítom, hanem a bíróság. Mindezek dacára az igazi szurkolók nem fordítottak hátat a csapatnak, hanem kísérték őket mindenhová és óriási hangulatot teremtettek a hepehupás libalegelőkön és hazai pályán is. Mindezt három évig. Még a harmadik évben is nb1-et meghaladó nézőátlaggal az otthoni mérkőzéseken. A visszakerülésben sem volt sok köszönet. Sorozatos bírói „tévedések” és egy hangosabb szóért is hatalmas szövetségi pénzbüntetések sújtották a csapatot. A tavalyi Diósgyőr elleni meccsen elszakadt a cérna és volt egy kis inzultus, ami a médiának köszönhetően hetekig címlap és vezető hír volt. Az ehhez képest az újpestiek pályára rohanása és a fehérváriak betámadása egy szösszenet volt a hírekben. Új idény, új csapat, új remények. Egész jó kezdés, de hat meccsen 3 kiállítás és meg nem adott gólok jelezték a játékvezetői kar és az mlsz ügybuzgalmát. Ekkor jött az ominózus derby és egy solymosi nevezetű képződmény és a pártatlanság legkisebb jele nélkül (böőr pályán maradása két mészárlás után, egy lesgól és egy kezezéses gól, Heinz jogtalan kiállítása), oroszlánrészt vállalt a kiütéses sikerből. Én egy percig nem vagyok meglepődve, hogy elfogyott a türelem és túlcsordult az a bizonyos pohár.

Zárásként megjegyezném, hogy ami számomra igazán beárnyékolta azt a napot, az a késelés volt. Ez eddig nem volt jelen itthon és mélységesen elítélem, ahogy ezt a Tábor is kifejezésre juttatta a Siófok elleni összecsapáson. Egy-két pofon, akár nagyobb fajsúlyú is benne van egy ilyen találkozásban, de erre az aljas és sunyi tettre nincsen mentség.

Eljött az idő, hogy néhány szóban megemlékezzek a debreceni "csodáról". Kicsit kezd fárasztani az a hisztéria ami övezi a DVSC-t az utóbbi néhány évben. Az a tény, hogy az elmúlt szezonokban sorban nyerték a bajnokságokat ebben a szánalmas magyar mezőnyben nem teljesítmény, de egy szavam sincs, mert én is boldog lennék ha a Ferencváros szállítaná az aranyakat futószalagon. Az viszont kiveri a biztosítékot, hogy a média erősen kettős mércét alkalmaz a beszámolóikban. Arról már nem is beszélve, hogy az mlsz (a kisbetű is a véleményemet tükrözi erről a maffiáról) és a játékvezetői kar is követi a politikai széljárást. Most olyan szelek kezdtek fújni, amelyek összefújnak egy stadiont a Nagyerdőbe az adófizetők pénzén. Pont annyi értelme van, mint amikor összedobta az ország Baumgartner Zsolti Forma1-es botladozásra a pénzt. Azt gondolom, hogy nemzetkőzi égésekre ott van a Puskás Stadion, a bajnokikat végigszenvedő  jó esetben is max. 2-3000 mazochista pedig elfér a jelenlegi stadionban. Esetleg ha Kósának annyira kell stadion akkor gazdálkodják ki a Szimával közösen. Azt is kigazdálkodták, hogy megvásrolják az nb1-ben maradást, akkor ez már igazán nem nagy falat. Ha a kormánynak ennyi kidobni való pénze van a remek magyar futballra, akkor talán a Puskás helyett kellene egy új nemzeti stadiont felhúzni abból a 10 milliárdból. Oda jöhet égni az összes magyar csapat, akit összehoz a rossz sorsa a luxemburgi vagy lichtensteini bajnokkal.

Félre ne értsen senki, nem azzal van gondom, hogy egy polgármester szurkol a városa csapatának. Sőt ez talán el is várható, de ez a hangulat ne csapjon át az országos vezetés szintjére, mert az már mindenkinek sokba kerül. Pláne, hogy tényleg nincs okunk rá. 0 pontos BL csoportkör és Európa ligás (kapott)gólparádék nekem nem jelentenek okot. A miniszterelnöktől sem várom el, hogy ne legyen kedvenc hazai csapata, bár kissé furcsállom Orbán köpönyegeit, mert pár éve még a Fradi első nb2-es mérkőzésén jelent meg zöld-fehér sálban, most pedig pont a Fradi elleni meccsen tombolt a VIP páholyban a a fideszoton egyenlítő góljánál.

A fenti két csapatot körülvevő hurrá hangulat átragadt a játékvezetőkre is, mert nem győzik a téves itéleteikkel támogatni a szó szerint rommá erősített fehérvári csapatot sem pedig az összes értékét pénzé tevő lákikát. Ezek azonban már csak a cseresznyét jelentik a hab tetején.

A leírtakat egy szóban össze tudom foglalni és vonatkoztatom a saját kedvenc klubomra is: Megtisztulást!!!!

Rögtön az elején leszögezném, hogy bringázom és amikor a munkám megengedte magam is szívesen tekertem be. Sőt egy ilyen felvonulgatáson is részt vettem egyszer. Akkor sem értettem miért jó, de ott voltam, hogy ne legyek máshol. Nem volt jó. Nem szórakoztató a városban tekerni egy folyton megálló tömegben, folyton eléd csalinkázó kocabringásokkal körülvéve. Itt-ott feltűnt egy rendező akinek akkora volt az arca, hogy a bringája nem látszott ki alóla. Szóval itt be is fejeztem az ilyen jellegű tömegrendezvényeken való részvételeket. Sajnos mások nem fejezték be, hanem évente kétszer pokollá teszik a budapesti autósok, amúgy sem rózsás életét. A hazafelé utam 30 perccel lett hosszabb és valószínüleg a többi autósnak is hasonló problémái voltak. Egy végigmelózott nap után az a fél óra plussz is sok a kocsiban ülve.  Elárulom a felvonulás ötletgazdáinak és eröltetőinek, hogy a kezdeményezésük hatására senki nem fog többet bringára ülni és nem lesz kevesebb autó az utakon. Ellenben megnő a bringásokkal szembeni ellenérzés és a dugók miatt az autók károsanyag kibocsátása is nagyobb lesz. Ha már bringás rendezvény, akkor miért nem viszik hegyek közé, vagy valahová a városon kívülre, ahol jó a levegő. Az ugyanis véleményem szerint még véletlenül sem az egészséges életmód része, hogy a bedugult nagykörúton izzadok végig bringán és szívom a benzingázt. Legfeljebb olcsó, de a pénztárcán kívül semminek nem tesz jót. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb bringás végtelenül arrogánsan, potenciális öngyilkosjelöltként teker a sáv közepén és onnan nem tágít. Mondjuk csak addig, amíg egy idegesebb kamazos ki nem vasalja. Tehát, ha már ennyire elvárják a türelmet és a toleranciát az autósoktól, akkor a kerékpárutak mellett az oktatásra és a kultúrált kerékpáros közlekedés meghonosítására is fordítsanak pénzt és energiát. Mert egy bringára bárki felülhet és kimehet a forgalomba azzal a szent meggyőződéssel, hogy sérthetetlen. Az alapvető szabályokat nem ismerik, vagy nem érdekli őket. Ellenben különleges jogokat követelnek maguknak. Kölcsönösség az alap itt is. Erről persze nem szól a critical mass.  Én amikor bringára ülök jó érzés fog el és igyekszem olyan helyre tekerni ahol nem kell autókat kerülgetni és ki tudok kapcsolódni. Szerintem ez lenne a célja ennek a sportnak. A hivatalos weboldalon hosszan sorolják az eredményeket, melyek nagyon szépek, de biztosan az én hibám, hogy nem látok belőlük sokat. Sőt a több ezer munkába kerekező sem tűnik fel, pedig naponta kétszer biztosan végigmegyek a városon csúcsidőben. Párom belvárosi munkahelyén több mint ezren dolgoznak és nagyrészt fiatalok, mégis maximum 20-30 bringa áll a tárolóban. A vidéket pedig nem szívesen számítom ide, mert ott enélkül is úgy jártak. Úgyhogy én nem vagyok meggyőzve. Mint említettem hétvégén a természetben bármikor szívesen csatlakozom, mert az hitelesen közvetítené az egészséges életmód üzenetét és az illetékesek figyelmét ugyan úgy felkeltené, mint az egész várost megbénító "közlekedés". Nem mellékesen nem nőne meg másfélszeresére a menetidő.

Amit itt leírtam nem a bringás társadalom- melybe magamat is beleszámítom- egészére vonatkozik. Akinek nem inge ne vegye magára. Akinek viszont inge az öltözködjön mielőbb.

Üdvözlet:-)

A cím kissé csalóka, mert próbálkoztam már máshol, másmilyen blogot írni, de a kezdeti lelkesedés hamar alábbhagyott. Most remélem több kitartással fogom írni és talán többen is olvassák majd:-). Lesz itt minden mint karácsonykor: fotók, borok, ételek, politika, sport és ami még majd eszembe jut... Ti pedig akik olvassátok szóljatok hozzá bátran, akár vitázzatok is, mert az visz előre mindent. Amit itt leírok nem kezelem szentírásként, de saját véleményként mindig vállalom. Szóval majd meglátjátok. Sőt! Meglátjuk.